Még megéltek pár nyarat, és egy -két unokát.Bár a házasságuk már csak formaság volt.Tomit a betegség egyre jobban kifordította önmagából, egyre türelmetlenebb és durvább lett.Igaz a fizikai bántalmazásig nem jutott el szerencsére, de Magdit lelkileg kínozta.Nem tudni, miért érezte úgy , hogy ha őt bántja neki attól jobb lesz.Egy szép ragyogó napsütéses júliusi vasárnap tartották a legkisebb unoka keresztelőjét. Ott volt mindenki végre együtt a család. Magdi szomorúan , de büszkén nézett végig gyerekein és unokáin , akkor már döntött.Nem abban a pillanatban , sokkal korábban is tudta, hogy itt a vége, jobban fél már az élettől, mint haláltól.Annyi sok szenvedés , ami érte, annyi csalódás, amit átélt., elég egy életre.Szinte megkönnyebbült, amikor fejében megszületett a gondolat, hogy nem várja meg a következő napon a napfelkeltét. Nem volt nehéz dolga, régen nem aludtak már egy szobában, hajnali négykor halkan surrant ki a lakásból.Szinte kábultban a túladagolt inzulintól az állomásra vitte az útja .Mindent szépen eltervezett tudta mikor érkezik a gyorsvonat , hogy Nagykanizsa felől, időben érkezik.Amikor a hangosbemondóban elhangzott, ......a kettes vágánynál vigyázzanak....Magdi szeme előtt Anna Karenina képe rémlett fel, ahogy nem is lép csak lehanyatlik a sínekre, mintha csak álomra hajtaná a fejét.A vonat fékezett sikítva , reménytelenül, az utolsó képek , mint a mozaikképek, amik leperegtek,amikor szép és fiatal szerelmes asszony volt ott állt a sínek másik oldalán, és átölelte Tomit, amint átlebegett a másik dimenzióba , ahol , minden jobb és szebb lesz , ott talán sikerül.